Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2014 - Évközi 2. vasárnap

 

Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért

2014. január 19. és 26. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahetet. Az imahét országos megnyitó istentiszteletére Budapesten, a Kálvin téri református templomban kerül sor január 19-én, vasárnap 18 órakor. Az istentiszteleten igét hirdet Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök. A liturgiai szolgálatban részt vesz Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és a hagyományokhoz híven a MEÖT tagegyházainak vezetői.

Az imahét központi igéje: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” (1Kor 1,13a) „…az egyház a Jézussal való közösségben mindent megkapott. Elsősorban az igében lett gazdag. Az ige által pedig az élet ismeretében.”– fogalmaz Erdő Péter és Steinbach József az imahéthez kapcsolódó kiadvány bevezetőjében.

Az ökumenikus imahét lezárásaként idén is sor kerül a keresztények és zsidók imaórájára, amelyet Erdő Péter bíboros részvételével tartanak január 26-án 17 órakor Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban.

Az alábbiakban az egyes egyházmegyék püspöki részvétellel zajló programjait ismertetjük.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye:
Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban január 22-én, szerdán 17 órakor Bölcskei Gusztáv református püspök hirdet igét.
Január 26-án, vasárnap 17 órakor a Kossuth utcai református templomban Bosák Nándor megyéspüspök lesz az igehirdető.

Egri Főegyházmegye:
Január 21-én, kedden Ternyák Csaba érsek az egri református templomban lesz igehirdető a 17 órakor kezdődő ökumenikus imaórán.
Január 22-én, szerdán 17 órakoraz egri érsek részt vesz az egri Líceum kápolnájában (Eszterházy Károly Főiskola), a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre kerülő rendezvényen, az esemény egybe van kapcsolva az imaórával.
Január 23-án, csütörtökön Fabiny Tamás evangélikus püspök lesz az igehirdető az egri bazilikában 17 órai kezdettel.

Győri Egyházmegye:
Január 20-án, hétfőn 18 órakor Pápai Lajos megyéspüspök a Kossuth utcai református templomban tartandó ökumenikus istentiszteleten hirdet igét.
Január 25-én, szombaton 18 órakor a Kossuth utcai katolikus templomban (Győr-Újváros) Szemerei János evangélikus püspök lesz az igehirdető.

Hajdúdorogi Egyházmegye:
Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök január 19-én, vasárnap Budapesten a Kálvin téri református templomban lévő kezdő istentiszteleten vesz részt, január 20-án, hétfőn Rákoskeresztúron és január 26-án, vasárnap Nyíregyházán az evangélikus templomban mond beszédet.

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye:
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek január 19-én, vasárnap Foktőn a református tmplomban vesz részt ökumenikus imaheti programon.
Január 22-én, szerdán a kalocsai református templomban vesz részt ökumenikus imaalkalmon a főpásztor.J

Kaposvári Egyházmegye:
Január 21-én, kedden 18 órakor Steinbach József református püspök tart igehirdetést a kaposvári Szent Imre-templomban.
Balás Béla megyéspüspök január 25-én, szombaton 18 órakor lesz igehirdető a kaposvári evangélikus templomban.

Miskolci Apostoli Exarchátus:
Január 23-án, csütörökön 17 órakor Orosz Atanáz püspök-exarcha hirdet igét Miskolcon az avasi református templomban.

Pannonhalmi Főapátság:
Várszegi Asztrik főapát részt vesz a január 23-án, csütörtökön 18 órakor a pannonhalmi bazilikában kezdődő ökumenikus vesperáson, amelynek keretében Szemerei János evangélikus püspök úr hirdet igét.

Pécsi Egyházmegye:
Pécsett, az ökumenikus imahét záró eseményére január 26-án, vasárnap 16 órakor kerül sor a pécsi bazilikában Udvardy György megyéspüspök vezetésével.

Székesfehérvári Egyházmegye:
Január 19-én, vasárnap 18 órakor a székesfehérvári bazilikában Szemerei János evangélikus püspök hirdet igét.
Január 26-án, vasárnap 18 órakor a Széchenyi úti református templomban Spányi Antal megyéspüspök lesz az igehirdető.

Váci Egyházmegye:
Január 19-én. vasárnap 18 órakor a váci evangélikus templomban Beer Miklós váci megyéspüspök hirdet igét.  
Január 25-én, szombaton 18 órakor a váci református templomban Varga Lajos segédpüspök lesz az igehirdető.

Veszprémi Főegyházmegye:
Január 19-én, vasárnap     17 órakor az evangélikus templomban Márfi Gyula érsek tart igehirdetést.
Január 21-én, kedden 17 órakora veszprémi bazilikában    Szemerei János evangélikus püspök hirdet igét.
Január 24-én, pénteken 17 órakor a Szent Margit-templomban Steinbach József református püspök elmélkedik.

Az ökumenikus imahét imafüzete pdf formátumban
itt olvasható.

 

*   *   *   *   *   *

 

Egyházközségünkben és a környékbeli plébániákon a következő időpontokban lesznek istentiszteletek:

 

   Nagybörzsönyben január 21-én, kedden 16.30-kor szentmise a katolikus templomban, majd 17.30-kor ökumenikus istentisztelet az evangélikus templomban. Igét hirdet: Izrael Pál atya. Utána agapé a katolikus plébánián.

   Letkésen január 23-án, csütörtökön 17.00-kor szentségimádás, majd 18.00-kor ökumenikus istentisztelet a katolikus templomban. Igét hirdet: Szabó Bertalan evangélikus lelkész. Utána agapé a sekrestyében.

   Vámosmikolán január 24-én, pénteken 17.00-kor ökumenikus istentisztelet a katolikus templomban. Igét hirdet: a perőcsényi református lelkész.

   Szobon január 26-án, vasárnap 15.00-kor ökumenikus istentisztelet a katolikus templomban.

*  *  *  *  *

 

Ezen a héten a felnőtt hittan és az ifjúsági hittan elmarad.